2013. február 4., hétfő

Vicces hétfő

Tudjátok, sose gondoltam volna, hogy egyszer Franciaországban egy kóreai lánnyal, kóreai és angol nyelven gospel dalokat fogok énekelni főzés közben... Hát most már ezt is átéltem. :D Épp krumplit pucoltam, amikor Nari belépett a gitárjával meg egy énekeskönyvvel, és elkezdett játszani. Gyönyörű számokat mutatott, és amihez nem volt angol szöveg, azt megtanította kóreaiul... :D
Időközben rájöttem, hogy tegnap kicsit összekevertem a dolgokat. Elég fáradt voltam, amikor a bejegyzést írtam...Péntek (és nem szombat) délután nem Katerinával mentem vissza a fényképezőgép ügy miatt, hanem Szandival, akit a múlt héten ismertem meg. :) Így tudtommal hárman vagyunk itt magyarok. Na szóval tartottunk egy shopping délutánt, és bár esett az eső, de azért jól elvoltunk. :)
Ma az énekelgetés és az ebéd után elmentem az itteni erasmus felelőshöz, aki segített kibogozni, hogy melyik kurzusom hány kreditet ér. Így végre haza tudom küldeni a szükséges dokumentumokat.
4-kor Katerinával és egy másik görög lánnyal, Alexandrával bementünk a városközpontba, mert akadt ott egy-két ügyünk. :p Nagyon bírom őket, mert bár egyszerűbb lenne nekik egymás között görögül beszélni, de hogy ne maradjak ki semmiből, mindent angolul mondanak. Ez azért kedves. :)
Egyébként a franciáknak vannak fura dolgaik... például állandóan csak tésztát és steak-et esznek, és mezítláb mászkálnak mindenhova a koleszon belül, mint a purdék... Interesting. :D
Végezetül álljon itt egy érdekesség, amit a ma vásárolt pulykaszeletek csomagolásán vettem észre. 4 szelet husi van benne, az érdekes mondat magyarul a következő: "Ha öten vannak, tovább kell szeletelni." Nahát. És ha csak hárman? Akkor az egyik szeletet ki kell dobni?... Tényleg ennyire zoknik a franciák, hogy ilyen tanácsok kellenek nekik?? :D Incroyable...
"Si vous êtes 5, vous êtes obligés de trancher!!"


2 megjegyzés:

  1. vous etes obligés... és mi van, ha az 5. vega? :D ejnye. Mókás :)

    VálaszTörlés
  2. na jó, jó, de azóta már péntek van... :P

    VálaszTörlés